Szinte naponta teszik fel az állatvédőknek a ezt a kérdést. Egy kis segítséget szeretnénk nyújtani ezzel kapcsolatban mindenkinek. Nézzük meg a kutyust, mennyire sovány, csatakos, koszos, tépett a bundája. Amennyiben "jó húsban van" nincs lesoványodva és nincs a szőre rossz állapotban, ne szedjük össze azonnal, mert lehet, hogy csak pár perce szökött el otthonról. Ilyen esetekben gyakran maguktól is hazamennek egy-két órán belül, vagy a gazdi indul a keresésükre és megtalálja őket. Kivétel ez alól, ha jó állapotú az eb ugyan, de forgalmas út közelében van, ahol esetleg elüthetik az autók.

Kiskunhalason az állatotthonban általában nem nagyon van hely, a talált, elveszett állatot első körben mindig a helyi gyepmesteri telepre kell eljuttatni. A Városi Rendészet gyepmesterét kell értesíteni, de érdemes a helyi állatvédőkel is felvenni a kapcsolatot. A talált állat szállításában ideiglenes elhelyezésében azonban magad is segíthetsz, időt és pénzt áldozhatsz egy életért. A helyi önkéntes állatvédők is ugyanolyan kutyakedvelő emberek, mint Te. Ők is hazaviszik, majd gazdát keresnek az állatoknak. Ezt Te is megteheted, kifogások gyártása és keresése helyett.

Szerencsés az az ember, aki megöregszik. Hogy miért? Mert megélte az Élet nagy  állomásait: a gyermekkort, a felnőttkort és az idős kort. Játszott, volt szerelmes, nevelte utódait, dolgozott, maradandót alkotott, majd megöregedett méltón. Szerencsés azért is, mert -remélhetőleg- mellette vannak családtagjai, akik öregen, esetleg betegen is szeretik, és élete utolsó szakaszában is gondoskodnak róla.

Egy csont sovány és egy felpuffadt hasú kutyakölyköt mentettek meg állatvédők Kiskunhalason. Az éhező állatokra a város déli oldalán lévő Kopolyai úton találtak rá véletlen egy másik állatmentés során. A rendőrség, az állatvédők feljelentése nyomán eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

A napokban levelet kapnak a halasi kutyatulajdonosok, ugyanis ebösszeírást tart az önkormányzat. Az önkormányzatoknak törvényi kötelessége az ebrendészeti feladatainak ellátása és a veszettség elleni járványvédelem miatt nyilvántartásba venni a kutyákat. A gazdáknak az űrlapot 2014. május 31-ig kötelességük kitölteni, és azt az önkormányzatnak visszajuttatni postai úton, vagy leadhatják személyesen is a Városházán kijelölt gyűjtőládában.

A Kiskunhalas és környéke vizes és szárazföldi élővilágát bemutató, tudományos igényességgel kialakított diorámáját avatták fel hétfő délelőtt a Szilády Áron református Gimnáziumban.

Harminchárom civil egyesület mintegy ötven képviselője  – köztük a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület – és néhány független civil jelenlétében rendezték meg a városi civil fórumot Kiskunhalason. A Végh-kúria új szerepkörben, immár Civil Házként fogadta a tanácskozás résztvevőit. Végső István szervező, házigazda köszöntötte a megjelenteket, valamint Gyovai István polgármestert, Fülöp Róbert alpolgármestert.

Fodor Renáta a család félénk, „szürke kisegérkéjéből” lett szókimondó, sikeres kutató, és szembeszállt a magyar gazdaságot lejárató német ál-állatvédő alapítvánnyal is. Nemcsak a népmesék legkisebb testvéreinek kell megvívniuk az érvényesülés csatáit a világgal, hanem a középsőknek is. Különösen akkor, ha eleinte bátortalanul és önbizalom-hiánnyal vágnak neki a pályának. Fodor Renáta nemcsak a magyar gazdaságot lejárató külföldi alapítvány ellen vállalt fel harcot, hanem távol-keleti harcművészek ellen is – most pedig doktori címéért küzd, hogy a család is elfogadja szőke hajat…

- Még a rövid életrajzodból is kitűnik, hogy érdekes ellentmondások sora jellemez: könyvelést tanulsz, de közben kick boksz-minősítést szerzel, tudományos versenyt nyersz, de közben a manipulatív állatvédők után nyomozol. Hogy van ez?

- Már amikor Szegeden, a gazdaságtudományi karon jelentkeztem a regionális és környezetgazdaság-tan szakra, tudtam, hogy nem akarok egysíkúan, fakón élni, dolgozni; például csak könyvelni, csak számokkal foglalkozni. Ezért például a szakdolgozatomat is konkrét és – mivel halasi vagyok – helyi problémából akartam írni: a kis- és középvállalkozások és főleg az agrárvállalkozások hitelhelyzetéről.

- Az nem nagyon lehetett vigasztaló.

- Tényleg nem, mert még a Széchenyi-kártya és más kezdeményezések mellett is nehéz ezeknek a cégeknek jó hitelekhez jutniuk, és a rendszerváltás óta sújtja sokukat a gazdaságok szétaprózódása, a tőkeszegény kis parcellák léte…

- És hogyan ütköztél bele a hírhedt osztrák Négy Mancs „állatvédő” alapítvány működésébe?

- A kutatásaim során, mivel ebben a térségben sok a libás-kacsás tenyésztő, vállalkozó, szembesültem azzal a súlyos kárral és finoman szólva ellentmondásos gyakorlattal, amit a Négy Mancs folytat. Ebből írtam aztán azt a tudományos diákköri munkámat, amivel országos első helyezést – és persze némi visszhangot is szereztem. Arra jutottam ugyanis, hogy a Négy Mancs az állatvédelem jelszavával, konkrétan a libatömés elleni fellépésével úgy okoz kárt magyar gazdáknak és nagyüzemeknek, hogy tudományos cáfolatok vannak a Négy Mancs lejárató kampányainak tartalmára.

- A Négy Mancs Halas környékén is eljátszotta ezt hamisított fotókkal, videókkal, és a vége az lett, hogy egy csomó exporttól elesett a térség, mert külföldön nem fogadták be az „állatkínzással” hizlalt liba máját.

- Sőt, a Négy Mancs elérte, hogy ne csak a májat, hanem semmilyen, töméssel hizlalt állati terméket se fogadjanak be osztrák és német áruházak. Még tüntetéssel is fenyegette azokat, akik „nem fogadnak szót”… Közben kiderült, hogy például a magyar Hungerit ellen akkor kezdett lejárató kampányba, miután a Hungerit nemet mondott arra, hogy a Négy Mancs – vagy az esetleg mögötte álló osztrák-német tőke – bevásárolja magát a magyar húsiparba. Érdekes módon a visszautasítás után hirtelen hatalmas veszteséget okozó piacvesztés szenvedett el a Hungerit…

- De hiszen a franciák is tömik a libát, és az utóbbi évtizedekben már nyilván nálunk is finomodott a tömés technológiája…

- Ez mind igaz. Csakhogy a franciáknál akkora a belső nemzeti piac, hogy szinte meg sem érzik a Négy Mancs lejáratásait. Mi viszont hatalmas mennyiségű kiváló minőségű libahús-terméket exportálunk, és érzékenyen érinti a nemzetgazdaságot, ha ebben visszaesés van. És tény az is, hogy ma már a tömés nem okoz szenvedést az állatnak – ezt több, beszerzett hiteles kutatási eredménnyel tudom igazolni.

- Nem féltél, hogy a Négy Mancs agresszív propagandistái utolérnek?

- Mivel többször és többféleképp kerestem, és próbáltam választ kapni tőlük, tiszta volt a lelkiismeretem: azt írtam le mindenütt, amit tényszerűen igazolni tudok. Az ő felelősségük, hogy meg sem próbálták megmagyarázni a magyar húsipar ellen folytatott tevékenységük kérdéseit. Egyébként pedig nem vagyok félős. Olyan vagyok, aki, hogyha kell, kinyitja a száját.

- Na, engem ez érdekel igazán. Mi volt az, ami ilyenné: harcossá, szókimondóvá, igazságkeresővé tett? Mindig ilyen voltál?

- Nem, nem, sőt, kisgyerekként én voltam a család „szürke kisegere”. Tudod, a népmesékben a legnagyobb elindul, és sikerül neki. Aztán elindul a középső, és annak is sikerül valami. De aztán a legkisebbre vár, hogy valami igazán nagyot alkosson. Nálunk ez velem úgy volt, hogy én középsőként azt éltem meg: rám senki sem kíváncsi. Ha jöttek hozzánk, egyből azt nézték: hú, a legnagyobb milyen nagy, és hú, a legkisebb milyen aranyos…

- Ezért most megmutatod, hogy bezzeg a középső viszont meg sem áll a doktori címig…

- Ezen sokat mulatok magamban. Amikor elkezdtem Szegedre, az egyetemre járni, apukám balról fogta a síró anyukámat, jobbról meg engem, aki azért szipogtam, mert anyu sír… Aztán persze, bár mélyen kötődök Kiskunhalashoz, belejöttem, és úgy érzem, nagyképűség nélkül mondhatom, hogy mindenütt megálltam a helyem. Ha gyakornoknak mentem, alig akartak elengedni; ha egyetemi demonstrátornak álltam, azt tapasztaltam, hogy gyorsan ki tudok bújni a félénk, szólni alig merő kislányos szorongásból, és tudok jól beszélni tömeg előtt… Mindez azért valószínűleg nem ment volna, ha legfőképpen a két tesóm nem támogat, buzdít és nem áll mellettem folyamatosan. Csakhogy én még mindig többre-többre vágyom. Ezért fogtam bele a kisdoktoriba is…

- Doktor Szöszi, aki karatézni sem fél…

- Ez a Doktor Szöszi szó szerint értendő, ugyanis amikor először mentem haza Szegedről szőkére festett hajjal, apukám megkérdezte: „Ez biztos…?!” Mondtam neki, igen.

- De azért egy PhD-címmel lesz igazán meggyőző a szőkeség…?

- Hát, igen, lehet… A másik ok persze szakmai és tudományos: a kutatásaimról máris publikálok – például a közeljövőben a Valóságban és a Marketing & Managementben –, és van annyi forrásom, hogy már, éppen a múlt héten, fel is vettek a kisdoktori képzésbe. A „karate” valójában kick boksz. Ez pedig úgy volt, hogy az egyetemen, mire észbe kaptam, már csak a foci és ez volt választható tornatárgy. Így, bármi’ vicces is volt, a magam százhatvan centijével lementem az edzőterembe a magas, izmos pasik közé – nem mondom, hogy ők nem röhögtek ugyanúgy, mint én. Nagyon rendesek voltak, és végül csak eljutottam oda, hogy tíz kyu-val az első övet megszereztem. Szóval, tudok esni, de ütni-rúgni is, ha kell.

Halasi Tükör

A Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület legújabb védencei egy egerészölyv és egy, a nyakán sérült kutyus. Mindketten igen rossz állapotban kerültek az állatvédőkhöz, szerencsére a blökinek jó esélye van a teljes felépülésre, sajnos azonban a madárnak az egyik lábát amputálni kellett, így kétséges, hogy képes lesz-e a normális életre.

Ismét egy kutyát kellett megmenteniük a halasi állatvédőknek, a szerencsétlen jószágnak szinte a nyakába nőtt a még kölyök korában rákötött bálamadzag. Az állatvédőket egyre gyakrabban hívják hasonlóan elhanyagolt körülmények között lévő állatokhoz Kiskunhalason.